[Blog fejlesztés] Leírások
Egyes fordítók panaszkodtak, hogy egyes leírásokhoz nem lehet semmit sem szerkeszteni csak a szöveget írni. Na most már az összes leíráshoz használhatóak a BBkódok. Az impresszumnál pedig, ha új sort üttök, akkor az meg fog jelenni.
Trillian Astra fordítás
Mostanában nagyon kevés fordítással jelentkezem felétek, mármint ami a nem hivatalos fordításokat jelenti és a játékok terén. Ugyanis hivatalos fordításaim közül most fog hamarosan megjelenni a Sam and Max első évada, valamint egy kézikönyv fordításom is.
Ami pedig az egyéb projekteimet illeti, hát van egy pár, de ezek nem kapcsolódnak a játékokhoz, vagy ha igen, akkor csak nagyon kis mennyiségben.
Trillian Astra
Bizonyára sokan felmerült bennetek már, hogy van élet az MSN Live Messengeren kívül és hát igen van. Van ICQ, Yahoo messenger, Google Talk. Ugyan még mindig msnt többen használnak Magyarországon, mint a többit, de például már Google Talkon is egyre többen beszélgetnek. De olyan embereknek, mint nekem, hogy sok emberrel kell tartanom a kapcsolatot és mindenki más ilyen azonnali üzenetkülő rendszert használ, és én nem szeretnék vagy 10 féle programot elindítani, így a Trillian mellett döntöttem, amelyben ez mind benne van és egy program segítségével mindegyiket elérhetem. Rengeteg hasznos funkcióval kedveskedik nekünk mint:
- böngészőből is csveghetsz
- normális keresés/szűrés a kapcsolat listádra
- számos felület
- magyar nyelven (mindez köszönhető nekem és más lelkes fanatikusnak)
Szóval jelenleg ezt a programot fordítgatom szabadidőmben, hogy a leendő felhasználók magyarul kaphassák meg a programot, amely jelenleg alfa fázisban van.
Azonban a végére megjegyezném, hogy találtam egy Digsby nevezetű hasonló programot, amelyben számos egyéb web2es alkalmazás elérése is helyet kapott (jelenleg csak facebook és a twitter) az azonnali üzenetküldő rendszerek melett és nagy jövőt jósolok emiatt neki. Azonnal áttértem volna rá, ha nem lombozott volna le a partner lista, mert nem lehet normálisan keresni benne, mert nem szűr, csak a megjelenítettek között keres és engem ez még zavar... a sok partner átka...

A megújult fordító oldalakról
Az előző bejegyzésemben a nagy izgalomban valószínűleg elvétettem egy kér karaktert így volt olyan, aki nem teljesen értette meg belőle, hogy milyen is lesz az új fordító blog, akarom mondani fordítói oldal. Akkor röviden részletezném.
Amint látható lehet hírezni ezáltal lehet tájékoztatni a kedves látogatót az aktuális hírekről és eseményekről. Ezeket természetesen lehet kommentelni egy MP fiókkal.
Lehet majd fórumozni, ami jelenleg még nincsen beépítve az oldalba, de erre is kitalálok majd egy módszert. Jelenleg akármilyen külső fórumra lehet linkelni.
Ha éppen úgy tartja kedvünk, akkor projekteket vehetünk fel és ennek az állapotát a látogatóink orra alá dörgölhetjük.
Ha elkészült a projekt, akkor azt feltölthetjük ide és utána a látogató letöltheti. Jelenleg azonban még maximum 2MB-ot, de erre is megoldást találunk majd.
Valamint a galériában olyan képeket tölthetünk majd fel, amellyel megcsorgathatjuk a felhasználók nyálát.
Az impresszum alatt pedig betekintést nyerhetünk a fordító, esetleg fordítói csapat tagjaiba és hogyan. Miként alakulnak.
A fordítói oldalak listát folyamatosan bővíteni fogjuk és várjuk a visszajelzéseket, mind a látogatóktól, mind a a fordítói oldalak adminisztrátoraitól, akár emailben, akár kommentben!
Jelenleg elérhető oldalak:
http://panyi.magyaritasok.hu/
http://druzsba.magyaritasok.hu/

Magyarítások Portál - Az oldal
Ahogy most nézegettem a portálos blogomat, rájöttem, hogy nagyon régen írtam már ide valamit.
Kezdhetném azzal, hogy nagyon régen fordítottam valami nem hivatalosat, mert sajnos tanulás, munka és hivatalos fordítások mellett nem sok időm volt. Legutoljára a fi csoportnak segítettem a Team Fortress 2 tesztelésében, valamint a Steam oldalunk megcsinálásában. Jelenleg pedig a Counter Strike 1.6 felé kacsintgatok. Ha lesz időm megcsinálom.
De amiért inkább ehhez a bejegyzéshez nekiláttam az, az volt, hogy már végre hírt adjak arról, hogy már több mint egy éve heggesztem, a fentebb már felsorolt dolgok mellett a Portál új motorját régi, új és régiúj funkcióit. Néhol észrevehető már a hatása, néhol nem, de mindenekelőtt lesz majd mit nézni rajta. Első körben, amit megosztok veletek az néhány kép lesz az új oldalról, leginkább a fórumról, mert ott láthatóbb a különbség, a többi helyen csak belülről változtattunk.
A másik nagy változás a fordítói blogok terén lesz. Teljesen megszűnnek. Még mielőtt azonban megköveznétek, elmondanám, hogy átalakul fordítói oldalakká. Most már nem csak egy személynek lehet fordítói oldala, hanem csapatoknak is. Projekteket hozhatnak létre, galériába képeket tölthetnek fel, tagokat vehetnek fel, testre szabhatják az oldaluk teljes kinézetét, ahogyan nekik tetszik. Természetesen minden tagnak megfelelő jogosultságaik lesznek. Tehát egy mezei csapattag csak fordít és nem adminisztrál semmit, míg mások csak hírezhetnek, míg az oldal atyja mindent csinálhat.
A béta változat ebből hamarosan elérhető lesz majd a számotokra két tesztelő segítségével, aki nem más lesz, mint a most alakuló mobilfordításokkal foglalkozó csapat, valamint Druzsba. Természetesen én is részt veszek benne, de én mint fejlesztő nem látom át a kisebb hibákat.
A végére maradt a lényeg: Irány a galéria, mert vár rátok 4 darab kép!

Helyzetet jelentek én is!
Andyn felbuzdulva blogolok egyet én is. Bár kíváncsi leszek meddig fog tartani Andy lelkesedése, hogy kicsit ergonomikusabb legyen az oldal, de azért próbálkozik. Programozni még tud, bár már elvette eszét barátnője. Ja és programozni is csak PHP-t tud a web fejlesztésben (nem számoljuk azokat a tudásokat, amit egyetemen szerzett, hiszen azok nem a webre vannak kihangsúlyozva), mert html tudása kicsit alábbhagy az egyszerűbb dolgokon. Szóval linkek, kiemelés, meg táblázat, a CSS és a táblázatmentes designolást még csak tanulgatja, de nem nagyon érti, de hát az embernek valahol el kell kezdenie.
Na ha már itt tartunk, akkor elmondom, hogy viszont nekem simán megy mindegyik, csak néha időm nem jut az új portált hegeszteni, ami természetesen az előzőeknél sokkal, de sokkal jobb lesz, hiszen mindig mindenki ezt mondja. Viszont attól, még hogy mi azt mondjuk, hogy fantasztikus lesz, még nem jelenti azt, hogy nektek, látogatóknak is tetszeni fog. Ezért még mindig várom az ötleteket a Magyarítások Portál -> Ötletek témába. Az észrevételeket vagy ebben a blogban, vagy pedig Andyében fogjuk közétenni és arra is jöhetnek majd a válaszok és kritikák. Az új oldal fejlesztése ott tart, hogy meg lehet tekinteni a híreket, cikkeket, azok archívumait és a letöltéseket, mostanában jön majd a magyarítás lista, majd a galéria, majd pedig a szinkron oldalunkat is meghegesztjük egy kicsit, hogy az is fejlődjön. A végére marad majd a közösségi rész, mint a blogok és a fórum, mert az nagyobb kihívást fog jelenti nekünk, hiszen ezeket használjátok a legtöbben.